Ha Kövér
Lászlón múlik, minden bizonnyal. A Magyar Hírlapban ma
jelent meg egy figyelemreméltó
interjú
vele, amelyben kétséget
nem hagyott afelől, hogy szeretné, ha Gyurcsány
Ferenc nem sokáig maradna szabad ember. Gyurcsány azonban
nem pusztán volt miniszterelnök, hanem az amúgy jelenleg erőtlen
ellenzék egyik legharcképesebb tagja, így mentelmi jogának
felfüggesztése, majd letartóztatása jelentős mérföldkő lenne a húsz
éves magyar demokrácia történetében.
Olyan pont jött el, amiről
eddig nem nagyon volt szó ebben az új parlamenti ciklusban. A
Fidesz-KDNP kormánytöbbség a maga kétharmados erejével nem csak
akármilyen törvényt (köztük a legmagasabb szintűt, az alkotmányt)
tud módosítani, hanem egymaga képes egy adott országgyűlési
képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Korábban a mentelmi
jog felfüggesztésére, leszámítva az 1994-98 közti időszakot, a
kormánypárti és ellenzéki képviselők együttes megállapodására volt
szükség. De a Horn- kormány időszaka is annyiban más volt, mint a
mostani, hogy a kétharmadot megszerző MSZP-SZDSZ kormánykoalíció
nem közös listán indult a választásokon, ellenben a mostani
KDNP-sek a Fidesz listáján kerültek be a parlamentbe, és lettek az
Orbán Viktor vezette kormánytöbbség részesei.
Az tehát, hogy egy
képviselőt csak kétharmados többséggel lehessen kiadni a
büntetőeljárásnak, a demokrácia fontos garanciális eleme volt, mert
így elvi esély sem volt arra, hogy egyetlen párt, illetve
frakciószövetség akarata, kénye-kedve alapján egy kellemetlenkedő
ellenzéki képviselőt börtönbe jutassanak, és ezáltal a szabadon
maradt ellenzéki képviselőket megfélemlítsenek.
Az áprilisi választásokon ez
a korlát – a magyar választók akaratából – megszűnt. Ha a
Fidesz-KDNP frakciószövetség úgy akarja, felfüggesztheti egymaga
Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát az ügyészség indítványa esetén.
Megvalósul a radikálisabb jobboldali közönség, és ezt a vágyat
gerjesztő nem egy jobboldali publicista vágya: Gyurcsány rácsok
mögött lesz.
Mélyen elkötelezett vagyok a
demokratikus jogállam iránt, így ezért nem mondhatok mást: csakis
törvényes és politikai befolyástól mentes eljárás folyományaként
szabad az ügyészségnek kikérnie Gyurcsány (és bárki más) mentelmi
jogát. Ha a volt miniszterelnök valóban bűncselekményeket követett
el, akkor ki kell szabni rá a büntetést. De eljárást ellene is csak
megalapozott gyanú és a terhére róható kétséget kizáró bizonyítékok
alapján volna szabad indítani. Ebből a szempontból aggályos, hogy
Kövér László, aki a Fidesz egyik legbefolyásosabb embere
választmányi elnöki posztja, és jövendő házelnöksége révén (ahogy
azt a Népszabadságtól ma
megtudhattuk) azt nyilatkozza, hogy
„nagyon reméli”, hogy Gyurcsány jogi felelősségének
megállapításához „szükséges bizonyítékok is összegyűlnek”. Csakhogy
Magyarország XX. századi történelmében volt már arra példa,
hogy politikusok elvárásokat fogalmaztak meg az igazságszolgáltatás
felé, és ennek megfelelően igyekezték is összegyűjteni a politikai
óhajoknak megfelelő bizonyítékokat, amelyekre koncepciós pereket
építhettek föl . A Rákosi- rendszerben és a Kádár –rendszer első
szakaszában ez magától értetődő volt, ám nem az egy valóban
demokratikus országban. Ott ugyanis nem egy politikus bizonyítékok
összegyűlése iránti reménye dönti el, börtönbe kerül-e a kormányzat
ellenlábasa, hanem az egyének jogait maximálisan tiszteletben
tartó büntetőeljárás. Épp ezért aggályokat, régi, rossz emlékeket
is ébreszthet Kövér nyilatkozata.
Nézzük meg az ügyészség
szerepét ebben a történetben. Szerintem most üthet vissza, hogy a
politikai közvélemény egy részében kétségbe vonják az ügyészség
pártatlanságát, ami azóta tart, hogy máig tisztázatlan körülmények
között távozott az első Orbán-kormány idején Györgyi Kálmán legfőbb
ügyész, és helyére az a Polt Péter került, akit jó néhányan
Fidesz-iránti elfogultsággal vádoltak meg. Mivel nem ismerem az
általa és más ügyészek elbírált politikai vonatkozású ügyek aktáit,
nem tudok egyértelműen állást foglalni, mennyire húz a Fideszhez az
ügyészség. Egy viszont biztos, ilyen előzmények után, ha az
ügyészség indítványa nyomán az Országgyűlés felfüggesztené
Gyurcsány mentelmi jogát, a Fidesz alig-alig tudná lemosni magáról
a vádat, hogy belekezdett politikai ellenfelei nyílt üldözésébe és
megfélemlítésébe.
A jelenlegi büntetőeljárási
törvény szerint bíróságig tartó szakaszban az ügyészség a
legnagyobb hatalmú testület, folyamatosan utasíthatja ugyanis a
nyomozó hatóságokat. Bár az előzetes letartóztatásokat a bírósággal
jóvá kell hagyatni, de azt látjuk, hogy a közvélemény számára
kiemelt ügyekben a bíróságok szinte mindig jóváhagyják az ügyészség
előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát. Ez nagyon komoly
fegyver az ügyészség kezében, de egyben lehetőség is a
visszaélésre- amennyiben ugyanis az ügyészség tényleg nem
pártatlanul működik, elérheti, hogy valakit akár két évre is
előzetes letartóztatásban tartsanak ártatlanul. A bíróság persze
idővel felmentheti a vádlottat, de a börtönben töltött évek, a
vegzatúra tönkreteheti az eljárás alá vont személy
életét.
Ezt a fajta megközelítést és
aggályt csak egy valóban jogszerű és tisztességes büntetőeljárás
tudná megcáfolni. Csakhogy a Kövér-nyilatkozat, azért, mert szinte
nyílt elvárásokat fogalmazott meg a vizsgáló szervek felé, hogy
találjanak bizonyítékokat Gyurcsány ellen, már jó előre
megnehezíti, ha éppen el nem lehetetleníti annak elfogadását a
kételkedők számára, hogy a Gyurcsány börtönbe kerülése nem a
politikai bosszú része lesz.
Nyugati fejlett demokratikus
országokban (pl. USA, Egyesült Királyság, Németország) a
politikusok egyáltalán nem szokták kifejezni abbéli reményüket egy
politikustársukat érintő ügyben, hogy majd lesz elegendő bizonyíték
ellene. Ez ugyanis a politika, illetve a kormányzat és az
igazságszolgáltatás elválasztása több évszázados elvének, ami
nélkül nem beszélhetünk demokráciáról, olyan durva megsértését
jelentené, hogy az erre akár még homályosan utaló politikus az
elementáris felháborodás miatt nemhogy házelnöki tisztségre nem
számíthatna, hanem kénytelen lenne távozni a
politikából.
Nyugati demokráciákban ez a szokás... Itt azonban nem csupán az ügyészség, hanem a bíróság sem látszik függetlennek. Gyurcsánynak egy esélye van: a nemzetközi bíróságok.
Ha az ügyészség szakmai alapon kezeli ezt az ügyet, és Gyurcsány kiadását kéri, az ellenzék akkor is politikai ügynek fogja kezelni, és jelentős erőket tud majd mozgosítani. Azért a kb. egymillió MSZP-szavazó nem lebecsülendő tényező, nem is beszélve a párt nemzetközi kapcsolatairól. Tehát egy ilyen ügy összességében inkább árt a Fidesznek, mint használ, mind belpolitikai, mind külpolitikai téren.
Egyébként ami a szakmai részt illeti, kedves bátyám, milyen Btk. tényállást lehet erre ráhúzni, amiért börtönbüntetés is járhat?
a kétharmados többség meg van bűn is van elég ha igaz a hír a Tom Lantos alapítványba sem adták oda a pénzt .Az nem baj,de hol a pénz ezért is jár 100 év.
el lehet játszadozni ügyvédbojtáros okoskodásokkal de az ügy ennél sokkal egyszerübb. Gyurcsány példátlanúl visszaélt a helyzetével és minden bizonnyal tett olyat ami a BTK ba ütközik és akkor mehet minden a maga útján. Én szivesebben látnám Gyurcsányt rács mögött mint a FIDESZ lelkiisnetrelét ilyen folt nélkül.
Gyurcsány kiadása, mentelmi jogának felfüggesztése, bár úgy tűnik politikailag jó húzás, de öngól lesz.
Ahhoz, hogy ne legyen a FIDESZNEK sokat kell tennie. Nem elég a duma.
Tündi! A "bizonnyal" kevés.
louisbond- rég csodálom azt a különös tulajdonságodat, hogy mennyire tudsz beteg elméjü bűnözőknek drukkolni ha azoknak közük van liberál-bolsevik hatalomhoz...
Tudod Tündi a világ attól megy előre, hogy nem értünk egyet, sokan és különböző képen értelmezzük a világot.
Nem. Én most azon drukkolok, hogy a FIDESZ betartsa azt amit mondott. Aki árt a Hazának azt felelősségre vonják.
Nos máris van két FIDESZES képviselő aki nyomorba döntötte a magyar gazdaságot, ezermilliárdokkal rővidítette meg a nemzetgazdaságot.
Kosa és a másik agyatlan szóvivő, Szíjjártó.
Ha nem vonják felelősségre őket akkor Kövér is csak dumál és terel.
Fenyegetőzni lehet. De Ott a konkrét alkalom. Még vizsgálni sem kell. Tények vannak. Ezek nem bünőzök.
Menjünk inkább Wikkkhez. Ott a szerelemről van szó. A politikához meleg van.
louisbond - mi ketten alapvetően egyet értünk csak soha nem derül ki mert nem az alapról vitázunk...
De igen, pont az alap az egyetértésünk. Aki vét, kapja meg. De mindenhol.
Az a nagy helyzet hogy nem érdekel a kérdés.
Az én szemembe jelenleg nincs különbség a fidesz és az mszp között! Sőt, a Fletó öszödi beszéde = Kósa Lalika és Szíjjártó Peti nyilatkozata.
Akárhogyanis van, rajtunk kisembereken nem segít sem ez, sem más. Ha jól emlékszem volt Kaja Ibrahim meg Joszip Tot, mégsem került senki börtönbe. ElSimicskázták...
És nekem, 56 évesen és hallássérűltnek semmiképpen nem lesz jobb! Sőt!!!
Maricaalojzia! Pedig neked kellene legjobban odafigyelni és ha itt, akkor itt felemelni a kommentedet.
Ez a két barom, súlyában vétett akkorát most, mint akkor Gyurcsány. És az pénz, neked, nekem.
A nemzet most a forradalom tömeghipnózisának hatása alatt áll, amely beszűkíti a tudatot. A közvélemény könnyen manipulálható, ami miatt a bosszúvágy lesz az úr az Úr helyett a lelkekben. Boldogtalan az az ország, ahol az ígazságszolgáltatás a politika uralma alatt áll, mert lélekben nem szabad. A manipulált közvélemény diktatúrájának sok ártatlan esett már áldozatául, és sok bűnös is, akinek a bűneit igazságtalanul felnagyították. Vigyázni kellene, mert ,,a forradalom felfalja gyermekeit".
"máig tisztázatlan körülmények között távozott az első Orbán-kormány idején Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, és helyére az a Polt Péter került, akit jó néhányan Fidesz-iránti elfogultsággal vádoltak meg. "
A Péter nem volt elfogult, csak rájuk kevésbé neheztelt.
;)
"Nyugati fejlett demokratikus országokban (pl. USA, Egyesült Királyság, Németország)" -írtad Tibor.
Tibor
Nem kívánok állást foglalni atekintetben, hogy az ügyészség pllanatnyilag éppen merre lejt,
csupán azt sérelmezem, hogy úgy tűnik Te a nyugati demokráciák felé lejtesz,
holott akad ennél fejlettebb demokrácia is a Közel-Keleten.
Izraelre gondolok.
Ez a szemérmes hozzáállásod kissé elgondolkodtató...
Kedves metál,
nem tagadom, minden hibájukkal együtt is felnézek a nyugati demokráciák teljesítményére - ennek megindokolása külön bejegyzést igényelne.
"politikusok elvárásokat fogalmaztak meg az igazságszolgáltatás felé, és ennek megfelelően igyekezték is összegyűjteni a politikai óhajoknak megfelelő bizonyítékokat, amelyekre koncepciós pereket építhettek föl ..."
Nyilván Orbán úrra gondolsz.
Szerintem kár lenne, ha idő előtt próbálnád ráhúzni a vizes lepedőt.
Több toleranciát várnék tőled a jelenlegi kormány irányában.
Tibor
Köszönöm a választ.
Ez az avatarkép kissé öregít Téged.
Kéne egy másik.
Az izraeli demokráciáról nem kívánsz írni egy bejegyzést?
Kedves metál,
köszönöm az észrevételt a fényképre vonatkozóan- megfontolom.
Egyelőre nem tervezek bejegyzést az izraeli demokrácia állapotáról, azt alaposabban kéne tanulmányoznom, mielőtt kialakítanám róla a véleményemet.
kár
Bizony kár, de jobb, ha olyan témáról írok bejegyzést, amit ismerek valamennyire.
Remélem, egyszer pótolom majd ebbéli hiányosságomat, és akkor viszont lesz bejegyzés, mert az izraeli demokrácia működése nem érdektelen számomra.