De kik is szoktak a politikai konfliktusok szereplőiként „kettős mércét” kiáltani? Azok akik a) vesztesek, b) szimpátiát akarnak maguknak kiharcolni maguk számára jogos erkö...
A magyar politikai rendszer, illetőleg állam elfogadottsága alacsony- érdekes módon az adófizetési morál is az. Szerintem a kettőnek van köze egymáshoz, erről írtam a Méltányosság Politikaelemző Kö...
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Egy internetes portál névtelen bloggere januárban azzal vádolt, hogy a húsz évvel ezelőtti kisdoktori dolgozatomban, amelyet a Testnevelési F...
Ez az ötlet meghökkentőnek tűnhet, de korántsem új – a magyar parlamentarizmus történetében volt már erre példa. Az 1913-as házszabályok 253.§-a például így rendelkezett: &a...
Olyan pont jött el, amiről eddig nem nagyon volt szó ebben az új parlamenti ciklusban. A Fidesz-KDNP kormánytöbbség a maga kétharmados erejével nem csak akármilyen törvényt (köztük a legmagasabb...
Lám, milyen sokat mondanak a tekintetek! Sokkal többet, mint a sajtótájékoztatókon lévő gyakori udvariaskodás, a puffogtatott frázisok.
A TV felvételeken jól látszik, hogy Timosenko arcára ...
A felszólalók beszédeiben (dr. Hegedűs Lóránt, Morvai Krisztina, Vona Gábor) visszhangoztak Csurka gondolatai: ne hagyjuk, hogy palesztinok legyünk saját hazánkban, a nemzet vagyonának nagy rész...
Aki esetleg elve előítélettel látogat Nyíregyházára, hogy aligha várható bármi pozitívum az ország egyik legszegényebb megyéjének székvárosától, és ennek megfelelően egy lepusztult, szegényes...
Megemlegetnek minket külföldön Magyarország híres lett külföldön. Március 1-jén a német TV híradók első helyen számoltak be arról, hogy az Európai Unió miniszterelnökökből álló tanácsa egyönte...